(5 Móz. 13,4.)
Ha egyszer elkezdünk Istenre figyelni és hallgatni Rá, fontos, hogy engedelmeskedjünk, bármit is mond nekünk. Az engedelmesség növeli a Vele való közösségünk minőségét, és erősíti a hitünket.
Isten szava ma hozzád: Figyelj, halld meg Isten hang- ját, és bátran engedelmeskedj!

Mondhatjuk, „gyakorlat teszi a mestert”, ha arról van szó, hogy meghalljuk Isten hangját,
és engedelmeskedjünk neki. Más szóval egyre magabiztosabbak leszünk a gyakorlat által.
Rengeteg gyakorlás szükséges, míg elérünk arra a pontra, hogy teljesen alávetjük magunkat Isten vezetésének.
Még ha tudjuk is, hogy Isten útjai tökéletesek, és tervei mindig működnek, akkor is figyelmen kívül hagyjuk időnként, mikor olyasmire kér, ami személyes áldozatot követel tőlünk,
vagy megijedünk, hogy nem hallottuk világosan, és emiatt túl kockázatos a tettek mezejére lépni.
Ne félj az áldozattól, vagy attól, hogy hibázol! sok olyan dolog van az életben, ami rosszabb a tévedésünknél. Jézus azt mondta: „Kövessetek engem.” szilárdan hiszem, hogyha mindent megtettünk, hogy meghalljuk Isten hangját, akkor muszáj „kilépnünk és kitalálnunk”, valóban az Ő hangját halljuk-e, vagy sem.

Ha egész életünkben mindig visszatáncolunk a félelem miatt, akkor soha nem fog kifejlődni az a képességünk, hogy meghalljuk Isten hangját.
Ő nem azt mondta, „Vezess és én követlek.” Megtanultam, hogy jobb, ha megtesszük rögtön,

bármit is mond Isten, mert ha nem, garantálhatom, hogy pocsékul leszünk.
Mikor a gyermekeink járni tanulnak, nem haragszunk rájuk, mikor elesnek. tudjuk, hogy éppen tanulnak,

és együtt dolgozunk velük.
Isten ugyanígy van veled, és meg fogja tanítani, hogyan halld meg a hangját, ha hitben és nem félelemben jársz.
Isten szava ma hozzád: Figyelj, halld meg Isten hang- ját, és bátran engedelmeskedj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése