2025. június 5., csütörtök

Egy egyszerű kiváltság🧡

„🧡Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határázott, bölccsé teszi az együgyűt.” (Zsolt.19,8.)

🧡Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézsaiás 55:6)

Ez kiváltság is! Elképzelni sem tudok nagyobb megtiszteltetést annál, hogy szólhatok Istenhez, hallhatom a hangját, és hiszem, hogy az ima életünk legnagyobb kiváltsága. nem olyasmi, amit „muszáj” megtennünk, hanem amit megteszünk. 
Az ima által vagyunk partnerei Istennek, meglátjuk terveit és céljait végbemenni az életünkben és szeretteink életében. 
Ima által léphetünk be mi, emberi lények itt a Földön Isten fantasztikus jelenlétébe. 
Megoszthatjuk Vele, mi van a szívünkben, hallhatjuk a hangját, és megtudhatjuk, hogyan fedezhetjük fel és élvezhetjük azokat a nagyszerű dolgokat, melyeket nekünk szán. 
Az Istennel való kommunikáció valóban a legnagyobb kiváltság, amire csak gondolni tudok, 
de ugyanakkor ez a magasrendű és szent cselekedet egyben az általam ismert legegyszerűbb

Nem hiszem, hogy komplikáltnak kell lennie, ha Istenhez szólunk, vagy meghalljuk a hangját, 
hiszen Ő kezdetektől fogva azt akarta, hogy ez könnyű, természetes életforma legyen számunkra, 
melyben egész nap kapcsolatban vagyunk Vele, minden egyes napon.

Isten szava ma hozzád: Legyen olyan számodra az imádság, mint a lélegzetvétel, tedd ezt természetesen és egyszerűen végig a nap folyamán!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése