2025. május 29., csütörtök

Imádkozz és engedelmeskedj!🧡

„🧡Megadtad a képességet, hogy halljak és engedelmeskedjek” (Zsolt.40,7.) 
– (az angol fordítás alapján)

,,🧡Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
Jn. 10,4

Öt éven át azt akartam, hogy Isten szóljon hozzám, de én akartam kiválasztani, milyen dolgokban engedelmeskedem. 
Meg akartam tenni, amit az Úr mondott, amennyiben az könnyű volt számomra és én is jó ötletnek gondoltam, de ha nem tetszett, amit mondott, akkor úgy tettem, mintha azt nem Isten mondta volna! 

Van, hogy nagyon lelkes leszel attól, amit Isten mond. Más dolgok nem lesznek annyira lelkesítőek, 
de ez nem azt jelenti, hogy nem fognak a javadra válni, ha egyszerűen engedelmeskedsz. 
Például ha Isten azt mondja neked, hogy kérj bocsánatot valakitől, mert durva voltál, az nem fog működni, ha erre azt mondod, „De hát az illető is csúnyán beszélt velem!” 
Ha kifogásokkal válaszolsz neki, lehet, hogy imádkoztál és hallottad Isten hangját, de nem engedelmeskedtél neki.

Ha visszatekintek több mint három évtizedes utamra Istennel és szolgálatomra, azt kell mondjam, 
úgy tudnám legegyszerűbben megmagyarázni a sikereinket, hogy megtanultunk imádkozni, 
meghallani Isten hangját és aztán megtettük, amit mondott. 
Az évek során, ahogy kerestem Istent, és belevetettem magam azokba a dolgokba, melyekről úgy éreztem, hogy az Ő akarata, mondhatom, bármi másnál többet tettem azzal, hogy egyszerűen imádkoztam és engedelmeskedtem. Mikor ezt tettem, nem voltam mindig népszerű, de mindenesetre működött.

Ha akarod Isten tervét az életedben, megadhatom hozzá a legalapvetőbb receptet: imádkozz és engedelmeskedj. Isten megadta neked a képességet mindkettőhöz, és ha kitartasz ebben, 
az Ő akaratával összhangban zajlik majd az életed.

Isten szava ma hozzád: Imádkozz! Figyelj a szíveddel! Engedelmeskedj annak, amit hallasz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése